Nálunk nem túl népszerű a He Is Legend, punkcore-kodása, külföldön az USA-Hardocre sceneben annál inkább! A lemez a lendületes The Seductionnal kezdődik (ebből készült egy egész ötletes videoklip), ez egy amolyan rock’n'roll feeling nóta, jól keverve a veszett üvöltést a hörgéses témákkal, és remek lendületvisszavevős részt is beágyaztak a számba ami ugye már sémaszerű hc témában de azért jó.
Na lendüljünk tovább az A/D átalakítók mezején az Eating A Book c. nótára. Ez az a szám amitől a He Is Legend az lesz amit mi annak nevezünk. Ez egy olyan tipikus slágeres gitártémával bír, viszont ez eltérve az előző vonaltól csak helyenként lendül bele a témába. Ha továbblépünk a következő számra (The Creature Walks) Azt vehetjük észre hogy a számok fokozatosan vesznek vissza a lendületből, olyan kis nyugalmas számról van szó, mert ugye a vad headbangelések közepette szünetet is kell tartani (a szemfülesek azt mondják persze hogy a lemez producere átlagos logika alapján rakta sorba a számokat 
) viszont ennek a számnak a végén is visszakapunk az előzőleg észrevett lendületből! A The Greatest Actor Alive… c. szerzemény sajnos nem azt adja amit várunk (vagyis ujabb lendületet), hanem egy sejtelmesnek induló, de mégis egy olyan kis átlagos visszafogott punk dallamot kapunk, de ezt sajnos már hallottuk a Less Than Jake-től. A China White -nál kezdtem csalódni a lemezben mert ezt a számot szinte már előzőleg is ecseteltem tehát nem tudunk különösebb jelentőséget tulajdonítani a számnak. Ismét bevetették a végén belelendüléses ordításos receptet, ami ezesetben azért jól is hangzik itt. Aztán szerencsére/sajnos továbblendülünk a Best In Mexico c. számra(kinek hogy tetszik). A szám elején azt hinné az ember hogy csak a számok elejét tudják jól megírni a srácok, de ez a szám már kezdi visszahozni azt amit az album elején kaptunk(kihagyhatatlan üvöltésekkel, dehát megkell hagyni jó hangja van a srácnak)! Aztán fogas falakat próbál ránk sózni a The Walls Have Teeth c. költemény. Nem is tudom hogy fejezzem ki ezt a számot szavakban, érdekesen adagolják a lendületet, de kifejezetten emészthető mind a gitártéma, mind a szöveg előadása tehát ez egy kifejezetten jó szám, de mégsem az a tipikus sláger. A You Think I’m Pretty?-ről nekem valamiért a Jimmy Eat World furcsa emo-s stílusváltása jutott eszembe, talán mert az ordításokat levonva egy kicsit az ízében meg is van ez az érzés amit a JEW annak idején nyujtott. Aztán a lemez végefelé közeledve jön a Dinner With A Gypsy. Ez inkább a szám felénél mutatja meg igazi arcát, addig egy ilyen kis hömpölygős valamit kapunk, de aki türelem kivárja a szám felét, akkor az egy igazán jó kis dalt kap, egyetlen negatívuma hogy az amúgy jó gitár a háttérbe szorul és kevésbé hallani nem tudom miért így tervezték el ezt a számot. Majd végül az album címét viselő I Am Hollywood szakítja szét a hangalakat. Érdekes ötletnek találom a producertől hogy ezt a számot hagyták a lemez végére. Így a lemez egy furcsa felépítést kapott vagyis hogy egyszer elkezdett veszni a lendület majd pedig a lemez végén újra visszatért az a rock’n'roll feeling emlékeztetve a hallgatót hogy mi is az a He Is Legend.
összegzés A He Is Legend mint észrevehettük az a fajta együttes aki elég vadul tudja keverni a stílusokat nem csak egy számon hanem egy egész lemezen átfogólag. A HIL ha megnézzük tartalmaz hard/metalcore és punk elemeket egyaránt. Több zúzást várhatnánk az együttestől de a széles látókörű zene rajongók (főleg usa-hc rajongók) egy jól kitalált lemezt kaphatnak a kezük közé.
1 hozzászólás
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá
a világ egyik legjobb lemezének tartom, nagyon jól megírt dalok és dalszövegek (jó, azok picit elvontak) találhatóak rajt, még nem sikerült megunnom.