Showbread – Anorexia Nervosa

Húha, hol is kezdjem. Szóval néhány hónapja kerültem bele a “Showbread-őrűletbe”, amikor igazán elkezdtem érdeklődni az új album után, ami mint kiderült, nem is egy, hanem két lemezből fog állni. A srácok No Sir Nihilism Is Not Practical című debütje úgy ahogy volt megvett kilóra. Tökös rákenroll szintivel megbolondítva, melynek eredménye egy őrűlt, mégis megfontolt zene. Megismerte őket ország-világ, jött is később a kicsit átgondoltabb, érettebb Age Of Reptiles, amit személy szerint csalódásnak éltem meg, nem túlságosan tetszett. Ennek ellenére a rajongó táboruk akkorára nőtt az AOR kijövetele után, hogy már saját alapítványt is létre tudtak hozni a fanok segítségével, amivel rászoruló embereken segítenek. A 6 keresztény fiatal úgy döntött, a legújabb kiadványuk a zenei mivoltán túl egy másfajta élményt is adni akar hallgatóinak.

Az alapkoncepciót nemrégiben már felszínesen bemutattam, most azért egy kicsit részletesebben belemennék. Szóval a két lemez a két nővér, Anorexia, és Nervosa történetét meséli el. Anorexia beteg, haldokló gyerekek számára nyit egy központot, míg Nervosa egy vágóhíddal egybeépített sztriptízklubban dolgozik, melynek Szodoma 120 napja a neve. Mindkét lemez egy 10 fejezetes történet, melyben mindkettőjük próbál rátalálni önmagára. Míg Anorexia a másoknak való segítségnyújtásban, addig Nervosa el nem múló földi vágyai kielégítésében próbálja életét jobbá tenni, értelemmel feltölteni. A történet során mindketten meghozzák a maguk döntéseit, hogy hogyan éljék meg életüket, hogy találjanak rá önmagukra, és az életük értelmére. Nem a dalszövegekben találjuk a történetet, hanem a cd-hez adott bookletben, a dalok és a szövegek csak egy extra adalék a sztorihoz, állításuk szerint a zene csak az album 50%-nyi értékét adja vissza, a sztori legalább ugyanolyan fontos. És ha már a kezünkbe van a booklet, üljünk le egy sötét szobába, egyedül, egyetlen asztali lámpával, és merüljünk bele a történetbe, amelyben a szöveg előtt egy kis időjelző mutatja, hogy körülbelül hol kell tartanunk épp a sztorival, hiszen a zene egyfajta aláfestő szerepet tölt be. (Huhh, remélem érthető).

Sajnos én egyelőre csak a zenéről írhatok, de erősen tervbe van véve, hogy vásárlás legyen belőle, mert azért mégiscsak egy kifejezetten igényes koncepció, és kivitelezés. Szóval mindkét albumon 12-12 dal található, a dalcímek is megegyeznek, azonban zeneileg már két külön kategória. Míg a Nervosa a “régi-vonalas” Showbread nyomdokain halad tovább (gondolom Nervosa jelleméhez ez illik leginkább, ez az őrűlt, kiszámíthatatlan vadság), addig az Anorexia egy teljesen új területre téved, amit nem is tudom hogyan lehetne leginkább jellemezni. Letisztult, de mégis nyers riffelések, olyan hangulattal átitatva, amire tényleg csak nagyon kevesek képesek, legutóbb ilyet talán az Envy egy-két monumentálisabb pillanatainál éreztem. A The Pig elkeseredettsége két véglet – a halk kérlelés, és a vad követelődzés – között játszik, olyan hihetetlen eltalált módon, hogy az első napon nem is jutottam tovább erről a számról. Jobban is tetszik végig az Anorexia, bár ennek van a “legkevesebb köze” a Showbread-hez, de még így is elég egyedi. Nagyon értenek a hangszerekkel való érzelemközvetítéshez, néha egy-egy horrorfilm aláfestő-zenéjének is elmenne amit művelnek (mondjuk ez nem véletlen, George Romero fanok egytől-egyig), ezzel is egy nyomasztóbb légkört kialakítva. Még a Nervosa-ról annyit, hogy kissé disszonáns hangzással, és erőteljes szintizúgással próbálják “nehezebben befogadhatóvá” tenni, és ennek egy Age Of Reptiles alázás lesz a vége.

Jött, látott, győzött. Ahogy olvasgattam a véleményeket, kb. annyira meg tudta osztani a népet ez a kiadvány, mint mondjuk a Thrice konceptlemeze. Sokaknak nem tetszik az egyik mert “ez már nem az a Showbread”, másoknak pedig pont az újítás jön be, mert valami frisset akartak a bandától. Szerintem meg pont megtalálták az arany középutat, maradtak is a régi dolgoknál, de új dolgokat is hallhatunk tőlük, így azt mondom, bőven megérte a várakozást. Na de elég lesz a beszédből, mindenki fedezze fel a lemez szépségeit, netalántán csúfságait, aztán a véleményeket pedig várom róla a kommentekbe. :D

Pont 9,3/10 (Anorexia: 9,7 | Nervosa: 8,9)

Myspace

9 hozzászólás

Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI