Egy a sok közül?
Általában az ilyen lemezek hallatán gondolkozok el azon, mennyire is számít az, hogy ki van jókor jó helyen. Lassan már a legmetálosabb kiadónak megvan a saját emocore zenekara, természetesen egyik rosszabb, mint a másik, mégis fut a szekér. Erre vannak olyan elveszett vagy alulértékelt gyöngyszemek, mint a Worthless Without.
Ezek a srácok sem csinálnak semmivel többet az A Skylit Drive, Blessthefall, Our Last Night –féle zenekaroknál, mégis a legszűkebb körökben ismerik őket. Pedig a lemez végig pörgős, leszámítva a Choreographed Comedy Acts That End With Dead Clowns-t, mely középtempós, melankolikus lassúságával kicsit rontja az összképet második számként, és a (mondhatjuk nyugodtan, hogy szokásos) ’pop’ dalt, a Blueprints For Humans-t. Slágergyanús szerzeményekben sem szűkölködnek, a Murder She Wrote vagy a One Way Ticket például simán a két hallgatás után dúdolható dalok közé tartozik. A fentebb említett bandákon kívül egy-két tételben a Glassjaw neve is beugrott és főleg a zene instrumentális része miatt a Thrice The Illusion Of Safety-je. Ami kicsit zavaró volt, az a nem túl fényes hangzás a többi hasonló bandához képest, persze gondolom anyagilag korlátozva voltak és ennek köszönhető.
Ha még együtt lennének, azt mondanám, irány a Rise Records! De sajnos a zenekar május elején feloszlott, pedig még néhány lemez erejéig elhallgattam volna őket. Ilyen az élet, valakinek bejön, valakinek nem. Nagy kár értük, de legalább meghagyták az utókornak a The Birth: The Death-et ingyenesen letölthetővé.
3 hozzászólás
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá
Talán valamelyik év végi összefoglalóba megemlítettem őket, nekem is tetszik, és tényleg érthetetlen miért nem ismeri szinte senki. Kár értük. :(
Elhallgatható, de nem különösebben üt el egyik hasonszörű bandától sem a területen belül. De köszi nektek srácok h egy újabb bandát ismerhettem meg álltalatok :)
jó album, élvezem.