
Fiatalos, lendületes, és mégis szép…
Talán így lehetne röviden jellemezni Brooke Barrettsmith új albumát, melynek címe nem más, mint az előadó neve. Az album augusztus 19-én jelenik meg, és 10 számot tartalmaz. Külön érdekességnek számít, hogy a fiatal hölgy nem csak énekel saját dalaiban, hanem olykor gitározik, zongorázik, és még a dalokat is ő írta. Ezzel a CD-vel debütál új kiadójánál, az Essential-nál. Nem igazán a kemény rock témakörébe sorolható a lemez, de azért megvan a maga hatása így is. Zenei tehetségét szüleitől örökölte. A dalok szövegében pedig saját életéről, tapasztalatairól és magáról énekel.
A nyitó dal (Right Now) arról szól, hogy kapott egy új lehetőséget, amivel él. A More Real-ban arról énekel Brooke, hogy összetört, és Isten a egyetlen reménye, akinél megnyugszik, és csak az igaz dolgokhoz ragaszkodik. A Farewell talán a legkiemelkedőbb dal az összes közül. Itt egy bíztatást kapunk, hogy írjuk ki magunkból, amit érzünk, mert új nap kezdődik, csak meg kell bocsátani. A Quiet My Heart pedig egy iszonyúan gyönyörű dal. A Father-ben az énekesnő megköszöni mindazt, amit a mennyei édesapjától kapott.
A számok között van pörgösebb, lassúbb, szép szövegű, kevésbé sokat mondó. A lényeg, hogy érdemes meghallgatni, vagy legalább a szövegeket elolvasni itt.
Dal lista:
1. Right Now
2. More Real
3. Farewell
4. Quiet My Heart
5. Breakthrough
6. Father
7. Anymore
8. OK
9. Quiet Streets
10.Paper Tigers
2 hozzászólás
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá







Ejj, eddig nem is hallottam róla, de ezt beszerezzük.
Jó kis album, bár szerintem BROOKE FRASER mérföldekkel jobb ….