Red – Innocence & Instinct


Legyőzhetőek az elemi ösztönök?

Valósággal berobbant a köztudatba 2006-ban a Red debütlemezével, az End Of Silence-el. A Grammy jelölés mellett rengeteg díjat söpörtek be, és hirtelen jött népszerűségük hozományaként három videoklippel is előrukkoltak. A sikerük titka a szívbemarkoló dallamok és a sötétebb árnyalatú szövegek mögött rejtőző remény olyan “egyvelegén” alapul, amely Michael Barnes hangján keresztül minden hallgatót megmozgat. A Breathe Into Me, vagy az Already Over minden idők legjobban megírt rockszámai, így hát nem kis nyomás nehezedett rájuk, amikor az I&I dalait írták. Turnéztak többek között a Breaking Benjamin-nel (aminek az énekese segített a lemez elkészültében), a Disciple-el, és a Papa Roach-al is, szóval külső hatások bőven érték őket ezalatt a szűk 3 év alatt, amik befolyásolhatták a lemez milyenségét.

Ritkán sikerül egy nu-metál elemeket felvonultató bandának betörnie a köztudatba manapság, hiszen lejárt a stílus, és elég nehéz már olyat mutatni benne, amitől egy hétköznapi hallgató elismerően bólogathat. Ezért is próbálják az ilyen bandák vagy komolyzenei “aláfestéssel” színesebbé tenni a dalokat, vagy más stílusokkal összekutyulni a dolgot, úgy, hogy még hallgatható is legyen. Nos, a Red mindkettőt bevállalta. Mégha egy-két riff engem kifejezetten emlékeztet is a régi Linkin Park dalaira, nem lehet összekeverni a két bandát.

Koncept lemez révén a dalok nagy része ugyanarról szól: harc az alapvető ösztöneink ellen, harc a bűnök ellen. Eme belső harc fájdalmairól szól az első dal, a Fight Inside, ami egy kellemes bevezetés után csap a lecsóba: “Ez a harc belül újra összetör engem” – szól a lemez legnagyobb refrénje, ami még az End Of Silence-en is a csúcsmomentumokba tartozott volna. Remekül sikerült a bridge-ben hallható “It’s nothing – It’s everything” szópárbaj, ami hatásosan adja vissza a belső késztetés ellen harcoló ember fájdalmát, hát még az az utolsó üvöltés a dal végén: “I’m falling apart“. No, ilyen kezdésre számítottam kéremszépen, beleborzongós, mint anno a Breathe Into Me. Már itt éreztem, hogy a gitárok jobban el “nu-metálosodtak”, de nem lett zavaró. Szerencsére most se felejtették ki a dalokból a vonósokat, rengeteg többletérzelmet kapnak a dalok a segítségükkel. Hasonlóan jól sikerült a Death Of Me, melyre az első klip is készült. A halk vonósok után ismét hirtelen lép be minden hangszer, hogy aztán együtt zenélve egy kis Skillet-utánérzés kapjon el, amit természetesen nem hibának hozok fel, hiszen számomra a Kutless-el kiegészítve ez a három banda az, amit a keresztény rock alapvetésének tartok. A dal depresszív dalszövege a hamis értékek utáni vágyódásáról, és az ezek miatt érzett emberi értéktelenségről szól: “De én még mindig vérzek, és te leszel a halálom“. Ezek a szövegek talán nem tűnhetnek túl keresztényinek, de ahogy az énekes, Michael mondta (aki egyébként egy gyülekezeti pásztor) nincs olyan ember, akinek ne jönne el egy mélypont az életében, amikor kilátástalannak érzi a helyzetét, és ezek a dalok ezekben a helyzetekben próbálna segíteni, hogy tudtára adja az embereknek, mindenki érez így, de mindig van kiút Istennél. Újabb felelgetős ordibálgatás a bridge-ben, kezdtem azt hinni, hogy minden dalban ellövik ezt, de azért ennyire nincsenek híján az ötleteknek, a dal lezárása pedig közelít a tökéleteshez.

Végre megérkezett az újabb szám a Mystery Of You személyében, amit nem lehetett már hónapokkal a lemez megjelenése előtt hallani mindenhol. Ismét egy magára maradt ember kiáltásait hallhatjuk, remek dallamvilággal megáldva. Erre már rá lehet mondani, hogy kicsit sablonos Red dal, nem ütött be elsőre, sőt még az is előjött, hogy én ezt már hallottam tőlük, ennek ellenére ez is nagyon ott van, a hegedűvel énekelt “You’re all I know” elszállós éneklése pedig gyönyörű. Kevésbé tetszik az ezután jövő Start Again, de az első szám, amiben megjelenik a remény, két rövid sor erejéig: “Újrakezdhetnénk? Meg tudnál bocsátani?” A saját önnön érdekeit hajszoló ember utolsó kérése ez, melyet a dal lezárásában hallhatunk újra és újra. A refrén sajnos nem túlságosan maradt meg, pedig nem egyszer hallgattam meg a dalt, de remélem ez is a Hide sorsára jut, amit anno az előző lemezen csak hónapokkal később “értettem meg”. Csalódott szerelmeslevélként jön a Never Be The Same, mely mondanivalója ellenére nem lett túl szomorkodós, inkább csak melankólikusan szép. Jobban kapcsolódik azonban a lemez koncepciójához a következő Confessions, amelyben az elfojtott, ám mégis érezhető dühe miatt érzi úgy az énekes, hogy távol kerül Istentől. Nagyot pislogtam a Shadows nyitásán, mert most már tényleg úgy voltam, hogy “emberek, hát ezt most hallottam”. És ha elég figyelmesek vagyunk, akkor bizony tényleg hallhatjuk, hogy a Shadows és a Confessions nyitó riffje szinte egy-az-egyben ugyanaz. Khmm… Na mindegy, igazából nem is ezzel a dallal van a bajom, mert egy közepes szintű Red szám, hanem a következő Ordinary World-el. Mit keres a lemezen egy Duran Duran feldolgozás? Egy bónusztrekknek elmenne, de ez itt engem annyira bezavart, hogy hirtelen nem tudtam hova tegyem (és azóta se tudom). Nekem nagyon nem tetszik a dal, a feldolgozás azért nem lett rossz, de szomorú, hogy ezt csak így rátették, mert jön egy Deluxe változat az Innocence&Instinct-ből, négy új számmal, ott oké lett volna, de itt? És az a baj, hogy ezután meg már nagyon nincs kedvem végighallgatni a lemezt, a hetedik szám után valahogy mindig újból kell indítanom a lemezt, hiába a kicsit Linkin Parkos kezdésű, mégis jó kis ordibálós Out From Under, vagy a lemezt záró szépség, a Take It All Away, valahogy az Ordinary World miatt nincs kedvem odáig eljutni. Már értem azt az elfojtott dühöt, amiről a Confessions-be énekelnek.

Én megadtam volna nekik a tízpontot is, ha a Duran Duran feldolgozás helyett mondjuk egy átvezetőt raknak, nem bántottam volna őket a kilenc dal miatt (főleg, hogy jön még négy), de ez így nem tízpontos. De hogy ne ilyen szidalmazás közepette érjen véget az ismertető értékelem a lemez maradék részét. Nem lett egy End Of Silence 2 – de olyat nem is lehet még egyet csinálni – azonban egy nagyon jó kis rock lemezt hallhatunk, ha hozzájutunk valahogy az Innocence & Instinct-hez. Red minőségű dalok, napokig dúdolható dallamok, hosszúlejáratú szavatosság. Ez az, amit ígér az új album. Nem rontották le a hírnevüket a lemezzel, én még mindig a kedvenceim közt fogom emlegetni őket, ha rákérdeznek. Várom az új dalokat, és remélem egyszer eljutnak Magyarországra, hogy együtt ordíthassam velük a szavakat az első sorból. Addig is itt van az Innocence & Instict, amit nagyon ajánlok mindenkinek, még annak is, aki nem szereti a rockot, mert van rajta sok-sok finomság, ami miatt rájuk merem mondani, hogy a jelenlegi zenei színtér egyik legnagyobb neve (vagyis annak kéne lennie) a Red.

Pont: 9,5/10
Myspace

43 hozzászólás

  1. nekem igy elso hallgatas utan az elso lemez jobban bejon.

  2. jó kis kritika lett megérte elolvasni :D nem is tudtam hogy azénekes lelkipásztor Magyaroszágon is lehetnének ilyen lelkészek :D
    Bár nekem az egyik kedvencem a Start Again lett ,engem valahogy nagyon megfogott .
    és az Ordinary World is tetszik :) nekem egyedül az utolsó számmal sikerült kicsit nehezen megbarátkozni de sokadik hallgatásra valahogy magával ragad a hangulata…
    kiváncsi leszek még a bonus track-ekre .

  3. Köszi szépen.:) Lehet már vannak ilyen lelkipásztorok, csak még nem tört a felszínre a valódi énjük.:D

  4. Balázs: meghallgattad a számokat amit átlinkeltem az End of Silnce-nél ? tudod mindegyik új számból 1 részlet

  5. Bocsi h ennyit írok de megnéztem a youtubot és elélveztem :D ott avn az össze s:)

  6. Majd kérek egy részletes véleményt, ha végighallgattad párszor.:)

  7. Ohh Nagyon jó Nrkem főleg Az Out From Under tetszik :)
    3 számot már le tudtam tölteni remélem 12. ére meglesz a többi is mert akkor megyünk síelni és nemszeretnék az úton unatkozni
    At összes szám jó sztem csak sajnálom h 10 szám van az eredetin. Igaz sztem az End of silence-be több fáradtságot fektettek és van sok oylan dolog amit vártam pl befejezésnél csak a vonós hangszer szól tovább ( Let Go, Lost ) szal amiről árulkodik h ez bizony Red. De mindent összefoglalava nagyon örülök h itt avn végre az új album :)

  8. Habár meg kell hogy mondjam a Shadow eléggé össze van csapva ( nem igazán tetszik) a refréjn is szar

  9. tényleg nem rossz de a debütlemeznek nyomába sem ér nálam…
    kellemes, oylan 10/8at megadok neki személyes skálán… nálam nem lesz tartósan a slágerlistán:P de szép, szép.
    azért a 4 plussz dalra kiváncsi leszek:D

  10. Tök jó lesz ha meglesz mert azért nem oylan neten mintha rátenném ipodra azt pedig a bose hangfalra :P ( nagyot szól úgy )

  11. Bocs, egy pár hsz-t töröltem, mert már kezdett egy kicsit msn filing lenni… Emailbe intézzük a dolgokat.:)

  12. Hali!
    Én nagyon kíváncsi vagyok rá, az első lemezük bejött (emlékszem egy éjszakai albumhallgatásra, főleg az Already over pt.2 hát az odavert…) ennek a klipje tetszik-bár az elején..hát mondom, már megint egy ilyen rohangálós idiótaság…de amikor ment az az oda-vissza felelgetős, huhú mondom ez jóóó. Az usacd.hu-n már lehet kapni kemény pénzért, addig is esetleg megkaphatnám én is azt a linket? De hogy a csóka lelkész, hát az óriási! Kíváncsi lennék, mit szólna az én gyülim, ha meghívnánk őt szolgálni, feketére kihúzott szemmel-állati jó!:DD

  13. Nekem nagyon bejön az új album, bár az End of Silence még mindig jobb egy százalékkal.És király hogy az énekes pásztor! :D

  14. Na, hát első hallgatás után nem akartam véleményezni, de így többszöri meghallgatás után se sokat változott a véleményem. Tényleg jó, meg minden, de az előző lemezük sokkal nagyobbat ütött. Persze ezen is vannak dalok, amelyek slágerré fognak válni, csak mégis valahogy “kevesebbet ér” nálam.

    Laci: küldj egy e-mail címet, és kapsz egy linket! ;)

  15. krain@citromail.hu
    csókolom bájos kacsóit Hölgyem:)

  16. lol :D ment a mail. :)

  17. Jó kis lemez lett, de tényleg nem egy End of Silence2. Nem érzem benne azt a lüktetést, azt a felkavaró érzelmi hullámzást, ami az első lemezre volt jellemző, az üvöltések valahogy elvesznek és a dallamok sem ragadnak meg igazán. A kitörések, a hangulatok váltakozása nem olyan magával ragadó, mint a debütnél, olyan jó dal meg (szerintem) egy sincs rajta, mint a Breathe Into Me vagy a Let Go.

  18. Na végre letudtam tölteni az albumot!

    Jöjjön 1 beszámoló. Sztem a Fight inside nem rossz de feleslegesen keményítették el ennyire ezzel a metál stílussal. A Start again is jó szám de a refréjn eléggé szar lett :S. a Never be the same viszont nekem nem jön be :S.A confession végéről nekem hiányzik 1 rafréjn (mert íg túl rövid a szám) És sztem az egyik legjobb az out from under . Elég kemény és tetszik a dallama

  19. A Delux bónusz számok mikor lesznek letölthetőek ? (1intró+3 szám)

  20. Hm, jó kérdés… Remélem minél hamarabb.

  21. Eljött a nap amire vártunk ! :D

    De a bónust 4 számot még mindig nem találom 1 honlapon se, ahol le lehetne tölteni.

  22. Hopsz a youtube-n még is fennvannak :D

  23. Na meghalgattam őket: a Nothing and Everything a Fight Inside nak az akusztikusa

    -A Forever eléggé szar mintha csak 1 olcsó banda játszana
    -Viszont az Overtake jó szám kicsit oylan pörgős

  24. No, szép kis részletes írás lett, én is hasonló véleményen vagyok, jónak jó, biztos fogom hallgatni, de egy picit vesztett abból az igazi Red feelingből.

  25. Igen, szerintem próbáltak más műfajt is kipróbálni pl: az Overtake you alatt iylen punk szerű dobolás megy végig, ami nem rossz,de nem Red-es
    A Forever-t már kezdem megszeretni de az sem Red mert össz van cspva az egész szám
    Azért szerttem a Red-et, mert az összes részlete tökéletes volt és rohadt jól fel volt építva fokról fokra az öszes számuk.

  26. hát nekem bejönnek a bónusz számok , az intro nagyon beteges lett azzal a halk eltorzított beszéddel de ezen kívül nem nagy szám sajnos :(
    a forever meg az overtake you az bejövős , hallatszijk hogy b-side de ettől függetlenül szerintem jó
    és amivel nem tudok megbarátkozni az a nothing and everything :S
    csak én érzem úgy hogy össze lett csapva mint valami “muszáj megint egy akusztikus dalt csinálni és emiatt csináltuk ezt is meg” szám :S sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni belőle én úgy érzem …

  27. Zseniális album,azt hozták amit vártam tőlük! A világmegváltástól épp az választja el tőluk szerintem hogy keresztények. és a keresztény zenéket igazán nem hagyják érvényesülni,nem járatják,marad a tru tv és egyéb keresztény rádiók:(

    nagyon vérzik a szivem hogy nem jönnek európába.pedig mennék nagyon koncertre.

    apropó,lenne kedve valakinek szövegforításokat csinálni??
    aki vágja nagyon az angolt csinálhatna a 2 album számainak fordítását:)

  28. Ha van rá igény, szívesen lefordítok egy pár számot tőlük, majd bedobom a dalszövegek közé, főoldalra nem hiszem, hogy kirakom, majd csekkoljatok oda.

  29. Na elkezdtem szép lassan, most tíz perc alatt erre a három számra volt kedvem, a dalszövegek szekcióba nézzetek el, majd frissítgetem.

  30. Ha valaki nem találná, mivel nem látom a kategóriák linkjét, itt lehet a dalszövegeket megnézni: http://hu.wordpress.com/tag/dalszovegek/

  31. 1000 köszönet,biztatlak további dalszövegekre is!

    Breathe into me, Lost, Let Go különösen!:)

  32. Frissítve ezzel a három számmal:)

  33. király,1000 köszi!:)
    amúgy nem kötekedésből mondom,csak más oldalakon szakértők szerint a Banda stílusa nem a Nu Metal hanem a Post Grunge.

  34. Szivesen fogadnék a zenekar többi számáról is fordításokat Balázs!
    persze csak ha van kedved!

    nagyon örülök az eddigieknek is,most már tudom miről szólnak ezek a számok!
    szóval csak biztatlak a további fordításokhoz:)
    mondjuk y Mystery of you,Start again számokra most nagyon kíváncsi vagyok

  35. Szívesen csinálom, főleg ha látom, hogy van értelme.:) Frissítettem az általad kért két számmal, és még a héten megcsinálom a full fordítását a két lemeznek.

  36. nagyszerű:)
    nemtom hogy hálálhatnám meg,vagyis tudom.
    van egy Red End of silence dvd rip em 500 mega nagyon jó minőség,ha kell feltölthetem valahova.

  37. Azt hiszem láttam már, tényleg jó, de nem kell meghálálni srácok, tényleg örömmel csinálom.:D

  38. köszi

  39. új klipp a “Forever” -höz

  40. Hogy lehet az, hogy már 9 hónapja kijött az új album de még mindig csak egy klippjük van? Ez azt jelenti hogy nem is lesz több ? :(

    • öö amúgy 2 klippjük van, a Death of me és a Forever klippje.

  41. Elfelejthettem megkérdezni, hogy tud-e valaki olyan honlapot, ahol meglehet hallgatni a számokat ének nélük (instrumental) hogy jobban észre lehessen venni a részleteket a zenékben . Előre is köszi :)

  42. Sztem ez nem éppen a Forever klippje mert ez csak pár összevágott kép :D


Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI

Szólj hozzá